Minálunk ballada terem a földön

Minálunk ballada terem a földön.
Minálunk fájdalom terem a földön.
Minálunk Égiek vezette csodák teremnek.
Hogy végre lássunk.
De mi kételkedünk. És nem bízunk.
És vakon hisszük, megátalkodottan, hogy elkerülhetjük a büntetést.

Akkor, ott az út szélén még nem tudtam, hogy kicsoda

Akkor, ott az út szélén még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízű barátok akiknek megőrzi fontos mondataikat.

Szing Kiao a hangyákat szánta, nem önmagát féltette

Szing Kiao a hangyákat szánta, nem önmagát féltette. A hangyáknak épített hidat. A lényekkel foglalkozott, nem környezetvédelemmel. Mert akkor csak a maga kedvéért csinált volna mindent. A környezetvédelem rajtunk már nem segít. A hegyeket magukat kéne szeretnünk, a folyókat, a medvéket, a halakat, a rókákat, a fákat. Akkor még élhetnénk mi is. Fordítva nem megy. Ha azért szeretjük őket, hogy mi megmeneküljünk…

Én optimista vagyok, bár látom, elbitangolt a világ, a vesztébe rohan, ha így folytatódik

Én optimista vagyok, bár látom, elbitangolt a világ, a vesztébe rohan, ha így folytatódik. De a káosz után rend kell, hogy legyen, s így lesz, bízom benne. A gyerekeknek ezért kell ismerni a gyökereket, s tudni, hogy a világ nem az, amit mindenütt látnak, és a tévéből ismernek. A világ egész másutt kezdődik. A saját bensőmben, aztán a családnál, aztán a közösségeknél. Amik már nincsenek. De mintha egyre születnének.