Archívumok

A várakozásban azonban akaratunknak csekély szerep jut; várunk

A várakozásban azonban akaratunknak csekély szerep jut; várunk ha nem akarjuk is; tetteink helyzeti ereje következtében még akkor is kitartunk, amikor értelme elmúlt, s céltalanul is várunk egy ideig. Hiábavaló leskelődés, ostoba álldogálás – ki nem ismeri? – amikor hasztalanul vesztegetjük értékes időnket, olyasmi után bámulva, ami egyszer s mindenkorra eltűnt. És mi mégis makacsul visszavárjuk. Nem tudjuk, miért állunk még mindig ott, ahol állunk, de nem mozdulnánk a világért sem. Amit buzgalommal kezdtünk, türelemmel folytatjuk. Gyötrő szívósság, holtra fáraszt.

Ezertövisű kis gondok, szinte szúrósabbak, mint a kétségbeesés. Gyűlöletes dolog apránként elszenvedni a szerencsétlenséget, és lépésről lépésre harcolni a befejezett tényekkel az elveszett terepért. A balsors tömegét elviseli az ember, de nem a porát.

Kell, hogy a halálnak fátyola a sírnak szemérme legyen

Kell, hogy a halálnak fátyola a sírnak szemérme legyen. Itt nincs fátyol, nincs szemérem. Ez cinikus, nyílt rohadás. Vakmerőség a haláltól, hogy ilyen nyíltan mutatja művét. Megsérti a derült természetet, ha műhelyén, a síron kívül dolgozik. E lényt kifosztották. Kifosztani egy kifosztottat: könyörtelen befejezés. Nem volt már a csontjában velő, bél nem volt hasában, hangja nem volt torkában. A holttest zseb, melyet a halál kifordít és kiürít. Ha valaha volt egyénisége, most hol van? Talán még ott van, de ezt elgondolni is rettenetes. Valami imbolygó, valami megláncolt körül, lehet-e ennél gyászosabbat elképzelni a sötétben?

A sors keresztúthoz hasonlít, az irányválasztás mindig félelmetes.

A mosoly helyeslést jelent, a nevetés gyakran kereken visszautasít.

Vigyázni kell az elhatalmasodó ábrándokra

Vigyázni kell az elhatalmasodó ábrándokra. Az ábrándozás titokzatos és finom, mint az illat. Úgy kapcsolódik a gondolathoz, mint az illat a tubarózsához. Egy mérgező gondolat néha szétterjeng és belénk hatol, mint a füst. Ábrándokkal és virágokkal egyaránt megmérgezhetjük magunkat. Kábító és előkelő, rettenetes halál. A téves gondolkodás a lélek öngyilkossága. Mérgezés. Az ábránd vonz, hízelkedik, csal, átfon s a végén bűntársává tesz. Bevon a lelkiismerettel űzött szemvényvesztő játékába. Elbájol. Aztán tönkretesz.

Egy elejtett szó sokat rombolhat

Egy elejtett szó sokat rombolhat. Sokszor megesik, az ember nem is tudja, hogy történt, az elhangzott szó sebet üt a szíven, s az lassan kiürül. A szerelmes egyszer csak azt látja, hogy boldogsága apad. Nincs félelmetesebb a repedt váza szivárgásánál.

A magányos ember a vadember csökevénye, akit megtűr a társadalom.