Archívumok

Szomorúak vagyunk tizenhat éves korunk szomorúságával, szerelmeink

Szomorúak vagyunk tizenhat éves korunk szomorúságával, szerelmeink megtört vonala grafikonszerűen előttünk van, óvatosan örülünk a holnapoknak, nagyon távoli medvék bőrére iszunk, és tíz kilóméter körzetben meghallunk minden zajt. (…) Nyár van, és intenzíven érzem, hogy tél lesz, fehér ruhás karácsony, amikor a tea különösen ízlik. Szeretnék korallszigetek zöld lagúnáiban hajózni… Mindent szeretnék, és vágyódásommal mindenben részes vagyok. Ezek a napok, amikor valaki meg szokott halni.

Milyen csodálatos dolog egy könyv! Csak ül, ül a polcon,

Milyen csodálatos dolog egy könyv! Csak ül, ül a polcon, és nem látszik rajta semmi, egy szót sem szól. Azután az ember kinyitja, és még mindig nem tud semmit, mert az ősnyomtatványoknak nincsen címlapjuk. Azután az ember megnézi hátul a kolofont, és akkor látja, hogy egy Caxton van a kezében, egy főherceg, egy pápa! Van-e ember, aki ilyen tökéletességre tudja vinni a diszkréciót?

A nők mindig becsapnak

A nők mindig becsapnak. Vannak pillanatok, amikor a nők teljesen úgy viselkednek, mintha emberek lennének. Ilyenkor a magamfajta jámbor filológus odaáll, és elkezd magyarázni, és elhiszi, hogy a nőt érdekli az, amit mesél. Pedig még nem fordult elő, hogy egy nőt valami szellemi dolog önmagáért érdekelt volna. Vagy a férfinak akar udvarolni azzal, hogy odafigyel, vagy pedig okulni akar, és az még rosszabb. Az egyik nő pénzt akar kapni, a másik tudományt, de azt is csak érdekből: hogy magára vehesse a művelt nő attitűdjét, mint egy estélyi köpenyt.

Akik pedig igazán művészei és bajnokai voltak a szerelemnek,

Akik pedig igazán művészei és bajnokai voltak a szerelemnek, sosem voltak tárgyilagosak. Casanova számára mindig istennő volt az a nő, aki szembejött vele az utcán, és mindegyik szebb volt, mint összes elődje. Ez volt az ő titka. Tárgyilagosság… az embert az különbözteti meg az állattól, hogy képes a dolgokban többet látni, mint amennyi nyilvánvaló bennük. Tárgyilagosság… van olyasmi? Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből, és tökéletlen fényjelekkel próbáljuk értesíteni egymást.

A szerelem mindvégig megôriz egy pillanatot, azt a pillanatot,

A szerelem mindvégig megôriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született; és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban.