Archívumok

A test és a kar nem mozdul, vagy alig

A test és a kar nem mozdul, vagy alig. Csak az ujjak hegye remeg kissé, mint amikor egy szeretett archoz közelít. Épp nem érint semmit, főleg nem egy forró, eleven testet, hanem csak észrevétlen útitársát, a hópelyheken pókhálóját szövő halált.

Ezt kell szeretni, ami magával sodor és szétszed, mert ez

Ezt kell szeretni, ami magával sodor és szétszed, mert ez a mi javunk. Ezeket a kaland nélküli napokat, ezeket az egyforma mozdulatokat, az elveszettnek tűnő időt, a hamis remény elhagyását, az eső utáni lágy estét, a meg nem születendő gyerekeinket, a már soha be nem teljesedő szeretkezésünket, a keresztet, a táskát és a fedőt, ezekkel a fonott virágokkal, a rosszul megfogalmazott panaszokkal és nedves zsebkendőkkel együtt.

Az író kitalált lény

Az író kitalált lény. Megálmodjuk, de sohasem találkozunk vele. Nem létezik, csak úgy tesz, mintha élne. Pusztán egy név, közmegegyezéssel vagy kései legendával létrehozott kép, egy több emberből összeállt magányos ember.

Helyenként füstjeleket váltunk a magunkfajtákkal

Helyenként füstjeleket váltunk a magunkfajtákkal. Széttárt karokkal magunkra maradunk az úton, s láthatatlan könnyektől nedves porán nyammogunk. Kevés időt töltünk itt: néhány szó, néhány mondat, semmiség a csillagos ég alatt, csak ennyi a világ egyéb dolgai közt.

A halál törékeny, akár a szerelem

A halál törékeny, akár a szerelem. A halál a legszebb elképzelés bennünk, az alapelv, az édes és korláttalan ábránd, az a kicsit sem őrült gondolat, amely miatt még élhető számunkra az élet.

Szeretek rágyújani a tenger közepén

Szeretek rágyújani a tenger közepén. Apró, vörös pont a kéken. Egy izzó, sercegő, forró pont. Azt jelenti, élek: mag vagyok, embertörmelék, könnyekben úszó lélekmorzsa, kész letérdelni vagy akár eltűnni.