Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.
Archívumok
A mosolyban egymásra találunk, nyelvek, kasztok, pártok felett.
A mosolyban egymásra találunk, nyelvek, kasztok, pártok felett.
Ha távol vagyunk, képzelődünk. Induláskor sajgó szívvel hagyjuk magunk mögött a gyöngéd vonzalmakat, ugyanakkor azzal a furcsa érzéssel is, hogy kincset ástunk el a föld alá.
Ha távol vagyunk, képzelődünk. Induláskor sajgó szívvel hagyjuk magunk mögött a gyöngéd vonzalmakat, ugyanakkor azzal a furcsa érzéssel is, hogy kincset ástunk el a föld alá.
Az teszi széppé a sivatagot (…), hogy valahol egy kutat rejt.
Az teszi széppé a sivatagot (…), hogy valahol egy kutat rejt.
A barátság mindenekfölött fegyverszünet, hatalmas szellemi érintkezés a köznapi részletkérdések felett.
A barátság mindenekfölött fegyverszünet, hatalmas szellemi érintkezés a köznapi részletkérdések felett.
Éjszaka majd fölnézel a csillagokra
Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd… Mind a barátod lesz.
Nem tudom (…), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét.
Nem tudom (…), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét.
Nem tudtam, hogyan férkőzzem hozzá, hogyan találjak közösséget vele… Olyan titokzatos világ a könnyek országa.
Nem tudtam, hogyan férkőzzem hozzá, hogyan találjak közösséget vele… Olyan titokzatos világ a könnyek országa.
Számomra a szenvedély vak szörnyeteg. Még ha nemes is. Még ha tiszta is.
Számomra a szenvedély vak szörnyeteg. Még ha nemes is. Még ha tiszta is.
A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.
A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.
Elvárjuk a kutatótól, hogy bizonyítékokkal szolgáljon. Ha például egy nagy hegy felfedezéséről van szó, azt várjuk el tőle, hogy nagy köveket hozzon magával.
Elvárjuk a kutatótól, hogy bizonyítékokkal szolgáljon. Ha például egy nagy hegy felfedezéséről van szó, azt várjuk el tőle, hogy nagy köveket hozzon magával.
Győzelem
Győzelem… Vereség… Értelmetlen szavak. Az élet ezek alatt a képek alatt folyik, és új képeket készít. Egy győzelem gyöngévé tesz egy népet, egy vereség föltámaszt egy másikat.
Ha egy kertben sikerül egy új rózsafajtát kitenyészteni, a kertészeket izgalom fogja el
Ha egy kertben sikerül egy új rózsafajtát kitenyészteni, a kertészeket izgalom fogja el. Elkülönítik, gondozzák, ápolják a rózsát. Az embereknek azonban nincsenek kertészeik. A gyerek Mozart éppúgy bekerül a fogaskerekek közé, mint a többiek.
Tudod, milyen a nászlakoma a vendégek és a szerelmespár távozása után
Tudod, milyen a nászlakoma a vendégek és a szerelmespár távozása után. A hajnali szürkület pellengérre állítja az otthagyott rendetlenséget. Az összetört kőedények, az összevissza dobált asztalok, a kihunyt parázs, mind egy mozdulatlanságba merevedett kavargó forgatag nyomait őrzi. De hiába próbálsz olvasni e nyomokban – mondotta atyám -, a szerelemről semmit sem fogsz megtudni belőlük.
A felnőttek maguktól soha semmit nem értenek meg, a gyermekeknek pedig fárasztó mindent újra meg újra megmagyarázni nekik.
A felnőttek maguktól soha semmit nem értenek meg, a gyermekeknek pedig fárasztó mindent újra meg újra megmagyarázni nekik.
Előbb minden felnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)
Előbb minden felnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)
Lakik bennem valaki, aki ellen küzdök, hogy magamat gyarapítsam.
Lakik bennem valaki, aki ellen küzdök, hogy magamat gyarapítsam.
A tervező nem akkor tudja, hogy tökéleteset alkotott, ha már nincs mit hozzátenni, hanem ha nincs mit elvenni.
A tervező nem akkor tudja, hogy tökéleteset alkotott, ha már nincs mit hozzátenni, hanem ha nincs mit elvenni.
Az ember ledönti a falakat, hogy szabaddá legyen, de aztán már nem egyéb, mint lerombolt erősség, amely minden világtáj felé nyitva van
Az ember ledönti a falakat, hogy szabaddá legyen, de aztán már nem egyéb, mint lerombolt erősség, amely minden világtáj felé nyitva van. És kezdődik a szorongás, annak a tudata, hogy nem vagyunk.
Ahhoz, hogy az ember szabad legyen, először is embernek kell lennie.
Ahhoz, hogy az ember szabad legyen, először is embernek kell lennie.
Ha sajnálkozunk, még mindig ketten vagyunk; a szánalom még mindig megosztottság
Ha sajnálkozunk, még mindig ketten vagyunk; a szánalom még mindig megosztottság. De van a kapcsolatoknak egy olyan magasságuk, ahol a hálának, szánalomnak nincs értelme többé. Itt már úgy lélegzik az ember, mint egy kiszabadult rab.
Egy hivatás nagysága elsősorban talán abban van, hogy egyesíti az embereket; csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké.
Egy hivatás nagysága elsősorban talán abban van, hogy egyesíti az embereket; csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké.
Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.
Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Gyorsan találunk olyan barátokat, akik segítenek nekünk. De csak lassan érdemeljük ki azokat, akik a segítségünket kérik.
Gyorsan találunk olyan barátokat, akik segítenek nekünk. De csak lassan érdemeljük ki azokat, akik a segítségünket kérik.
A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni.
A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni.
Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.
Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.
Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.
Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.
Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer
Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…
Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik
Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (…) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (…) S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel.
Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret
Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását…
Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.
Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.
Ha szeretsz, többet látsz a világból, s minél többet látsz, annál jobban szeretsz.
Ha szeretsz, többet látsz a világból, s minél többet látsz, annál jobban szeretsz.
Ekkor kezdődik a haldoklás, amely nem egyéb, mint az emlékezet egymást váltó dagályai és apályai által hol feltöltött, hol kiürült öntudat mérlegjátéka
Ekkor kezdődik a haldoklás, amely nem egyéb, mint az emlékezet egymást váltó dagályai és apályai által hol feltöltött, hol kiürült öntudat mérlegjátéka. Az emlékek árja feltorlódik, majd elapad, megannyi kagylóként hozva vissza, ahogyan egy pillanattal előbb magával ragadta, az elraktározott képeket, a valaha hallott hangok zúgó tritonkürtjeit. Felszínre tör, ismét vízzel árasztja el a szív szárazra vetett tengerifüveit, amitől felpezsdül minden gyengéd érzelem. Ám a napéjegyenlőség már készítgeti végleges apályát, a szív kiürül, a vízár és mindaz, amit hordozott, megtér Istenhez.
Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz
Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. [...] Ha, teszem azt, délután négykor érkezel, már három órakor elkezdek boldog lenni. Amint halad az idő, egyre boldogabb leszek. Négy órakor már izgulok és nyugtalankodom; felfedezem a boldogság árát! De ha meghatározatlan időben, bármikor jössz, sohasem fogom tudni, melyik órában öltöztessem ünneplőbe a szívemet…
Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.
Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.
Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
A tökéletesség nem az, amihez nincs mit hozzátenni, hanem amiből nincs mit elvenni.
A tökéletesség nem az, amihez nincs mit hozzátenni, hanem amiből nincs mit elvenni.
Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.
Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.
Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi tovább.
Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi tovább.
- Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek
- Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg – mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
- Minden bizonnyal – feleltem.
- Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.
Ha hajót akarsz építeni, talán nem is az a legfontosabb, hogy összegyűjtsd a mérnököket és a hajóácsokat, hanem, hogy felébreszd a vágyat a végtelen után.
Ha hajót akarsz építeni, talán nem is az a legfontosabb, hogy összegyűjtsd a mérnököket és a hajóácsokat, hanem, hogy felébreszd a vágyat a végtelen után.
A világos látáshoz néha elegendő a nézőpont megváltoztatása.
A világos látáshoz néha elegendő a nézőpont megváltoztatása.
Nem arra törekszünk, hogy örökkévalók legyünk, hanem arra, hogy a dolgok és tettek ne veszítsék el előttünk azonnal értelmüket
Nem arra törekszünk, hogy örökkévalók legyünk, hanem arra, hogy a dolgok és tettek ne veszítsék el előttünk azonnal értelmüket.
Akkor megmutatkozik a semmi, amely körülvesz minket.
Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba.
Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba.
Igaz szerelem az, amikor nem várunk semmit sem cserébe.
Igaz szerelem az, amikor nem várunk semmit sem cserébe.