Vallás kategória bejegyzései

A hit nem azonos a vallással

idézet

A hit nem azonos a vallással. A vallásban lehet hit, de a vallás inkább csak bizonyos keretek, szabályok közötti gondolkodást, érzést jelent. Vallásosnak lenni azt jelenti: megpróbálni egy adott kereten belül gondolkodni, hinni, a szabályokat betartani.

Ez a való világ csupán képmása és tükre a Paradicsomnak

idézet

Ez a való világ csupán képmása és tükre a Paradicsomnak. Ennek a világnak a puszta léte azt bizonyítja, hogy létezik egy tökéletesebb világ. Ezt azért teremtette az Isten, hogy az emberek a látható dolgokon keresztül fölfoghassák az ő lelki tanítását és bölcsességének csodáit.

Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát

idézet

Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig – ebben a kőkemény törvényvilágban – csoda.

Az a hit, amely reggeltől estig csak egy isten öncélú imádatára épül, az én szememben nem sokat ér, mert nem az emberért van

idézet

Az a hit, amely reggeltől estig csak egy isten öncélú imádatára épül, az én szememben nem sokat ér, mert nem az emberért van. De amikor Teréz anya Isten nevében a szegényeken segített, vagy amikor sok keresztény a nyilas korszakban Isten nevében zsidókat bújtatott, az előtt a hit előtt meg kell hajolnunk, mert minden igaz hit közvetlenül, vagy istenen keresztül az Emberért van. Körösi Csomát a magyarság gyökerének keresése, Einsteint az egyesített mezőelmélet éltette, a zöldeket a Föld megóvása, egy anyát gyermekének felnevelése hajtja.

Minden vallás közös gyökere a végtelen együttérzés

idézet

Minden vallás közös gyökere a végtelen együttérzés. Az ember jobbá válását, a szeretetet és mások tiszteletét hangsúlyozzák, valamint az együttérzést másokkal, szenvedésükben. Azt mondhatnánk – mivel a szeretet a vallások lényegi eleme – hogy a szeretet egyetemes vallás. Azonban a szeretet fejlesztésére, illetve az üdvözülés vagy megszabadulás elérésére alkalmazott, különböző technikák és módszerek tekintetében a hagyományok különböznek egymástól. Nem hiszem, hogy létezne csupán egyetlen filozófia vagy egyetlen vallás. Mivel oly sok különböző ember él, más és más törekvésekkel és hajlamokkal, tökéletesen rendjén való, hogy vannak különbségek az egyes vallások között. És a tény, hogy oly sokféle ösvény létezik, jól mutatja a vallás gazdagságát.

A tudomány kutat; a vallás értelmez

idézet

A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai, hanem egymás kiegészítői.

Miközben mosogatsz, imádkozz! Adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit

idézet

Miközben mosogatsz, imádkozz! Adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit, hogy szeretettel gondoskodtál valakiről: főztél, és asztalt terítettél. Képzeld el, hány ember van a földön, akinek nincs mit elmosnia, vagy nincs kinek megterítenie.