Vágyakozás kategória bejegyzései

És azzal újra két keze közé fogta az arcomat

, idézet

És azzal újra két keze közé fogta az arcomat. Elakadt a lélegzetem. Habozott – de nem a szokásos értelemben, emberi módon. Nem úgy, ahogy egy férfi hezitál, mielőtt megcsókol egy nőt, de szeretné előbb kipuhatolni, miként fog a nő reagálni. És nem úgy, amikor azért habozik, hogy meghosszabbítsa a pillanatot, a várakozás eszményi pillanatát, amely néha jobb, mint maga a csók. Edward azért habozott, hogy kipróbálja magát, hogy lássa, biztonságos-e a dolog, hogy megbizonyosodjék róla, még mindig ura önmagának.

Lehet, hogy többé már vissza sem jövök – ha nem talállak, ha nem beszélhetek veled, ha nem mondod, hogy éljek tovább a kedvedért, a szívedért, a gyönyörű­ségedért, a szerelmedért

, idézet

Lehet, hogy többé már vissza sem jövök – ha nem talállak, ha nem beszélhetek veled, ha nem mondod, hogy éljek tovább a kedvedért, a szívedért, a gyönyörű­ségedért, a szerelmedért… Ha nem lelem fel a hangodban a reggeli falevelek illatát, a kezed szorításában az álom ölelését és a szemedben a fényt, amely a kelő napé, amint fénylő, fehér kócsagmadarakat küld előre a borongós felhők közé, míg alant hidegen, szigorúan hullámzik az éjszakai tó.

Ha a férfi vágyakozik egy nő után, de szerelmének tárgya észre sem veszi őt, vagy éppen a férfi nem véteti észre magát, az nem igazi szerelem

, idézet

Ha a férfi vágyakozik egy nő után, de szerelmének tárgya észre sem veszi őt, vagy éppen a férfi nem véteti észre magát, az nem igazi szerelem. Az csupán vágyakozás valami ismeretlen szépség után. A másikban egészen addig azt szeretjük, akit látni óhajtanánk magunk mellett, míg meg nem ismerjük, hogy önmagáért szerethessük. Nem mellette, hanem vele kell élnünk!

Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből

, idézet

Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit, és ha nem találjuk, csak remélhetjük, hogy ő talál meg minket.

Egy forró csók, egy ölelés

, idézet

Egy forró csók, egy ölelés…
Lázas szivünk összedobogna…
Aztán jöhet, mit bánom én,
A kárhozatnak égő pokla!
…Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
Eléggé gyötrő, kínos volna!

Csak éppen: férfi

, idézet

Csak éppen: férfi. Egyformák vagytok ti mindannyian, nagy, szőrös lepkék, repestek a láng után, az meg üveg mögött ég. És az üveg olyan vékony, olyan átlátszó, hogy holtra töritek magatokat rajta. S ha sikerül bevergődnötök az üveg mögé, egyenesen a lángba repültök, s halálra égve zuhantok belé. Pedig kint a hűvös éjszakában vár az eleség, a szeretet s a megszületni vágyó kicsi lepkék. De hát látjátok ezt? Kell ez nektek? Dehogyis! Vissza a lángba, holtra törni magatokat, vagy halálra égni!

Az üres tér az időben

, idézet

Az üres tér az időben. A szoba, ez a kivilágított kis kamra, ugyanolyan, mint azelőtt – és itt van megint az egyetlen ember is, akit szeret, és valami furcsa módon mégsem ugyanaz már ő sem, megfoghatná akár, csak a karját kellene kinyújtania, de számára mégis és már örökre elérhetetlen.

Először tompa dübörgés, azután dobolásra emlékeztető, monoton zaj, ami egyre hangosabb lett, mintha valamilyen óriási teremtmény jönne lassan egy sötét és ismeretlen

, idézet

Először tompa dübörgés, azután dobolásra emlékeztető, monoton zaj, ami egyre hangosabb lett, mintha valamilyen óriási teremtmény jönne lassan egy sötét és ismeretlen erdőn keresztül, és közben hatalmas dobot verne. Ezután felhangzott egy másik dob hangja, mintha egy másik óriás jönne néhány méterrel utána, és mindegyik a saját dobjára figyel, ügyet sem vetve a másik ütemére. Mind erősebb lett a hang, míg végül nemcsak a hallásomat, hanem – úgy rémlett – minden érzékemet eltöltötte, ajkamon és ujjaimon, halántékomban és ereimben dobog. (…) Visszatartottam magam, mert rájöttem, hogy a dob az én szívem volt, a másik meg az övé.

Vigyázni kell az elhatalmasodó ábrándokra

, idézet

Vigyázni kell az elhatalmasodó ábrándokra. Az ábrándozás titokzatos és finom, mint az illat. Úgy kapcsolódik a gondolathoz, mint az illat a tubarózsához. Egy mérgező gondolat néha szétterjeng és belénk hatol, mint a füst. Ábrándokkal és virágokkal egyaránt megmérgezhetjük magunkat. Kábító és előkelő, rettenetes halál. A téves gondolkodás a lélek öngyilkossága. Mérgezés. Az ábránd vonz, hízelkedik, csal, átfon s a végén bűntársává tesz. Bevon a lelkiismerettel űzött szemvényvesztő játékába. Elbájol. Aztán tönkretesz.