Társadalom kategória bejegyzései

A fejlődést talán megállapíthatják a történetírók; de sohasem érezhetik át azok, akik részt vettek a vélt haladásban

idézet

A fejlődést talán megállapíthatják a történetírók; de sohasem érezhetik át azok, akik részt vettek a vélt haladásban. A fiatalok már beleszülettek a fejlettebb körülményekbe, az idősebbek néhány hónap vagy esztendő alatt napirendre térnek fölöttük. A haladást senki sem érzi haladásnak, senki se hálás érte, legfeljebb bosszankodik, ha valami okból a nemrég kitalált újítások csütörtököt mondanak. Az emberek nem azzal töltik az idejüket, hogy hálát adjanak az Istennek az automobilokért, hanem csak káromkodnak, ha bedugul a karburátor.

Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között

idézet

Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.

Mióta ez a Galaxis létezik, hatalmas civilizációk születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, születtek és pusztultak

idézet

Mióta ez a Galaxis létezik, hatalmas civilizációk születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, s mindez olyan gyakorisággal történt, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni: az összes élőlény a Galaxisban
(a) fogékony a tengeribetegségre és az azzal rokon dolgokra, úgy mint: űrbetegség, időbetegség, történelembetegség meg miegymás, illetve
(b) hülye.

A hatalom porondjain először meg kell értened, hogy mindenki hazudik, csal, és hogy nincs barátod

idézet

A hatalom porondjain először meg kell értened, hogy mindenki hazudik, csal, és hogy nincs barátod. A paradoxon az, hogy nem mindenki hazudik, csal, és vannak barátaid. A probléma ott lakozik, hogy az egyik mosolygó arc és kézfogás ugyanolyan, mint a másik, és ha tökéletes hazugok vesznek körbe, miként tudod megkülönböztetni az igazat a hamistól, barátot az ellenségtől? A legjobb,ha mindenkivel illemtudóan viselkedsz, kedvesen, mosolyogva, bólogatva; légy barátságos, de soha ne légy barát, mert soha nem tudod megmondani, ki van az oldaladon.

Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap

idézet

Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap.
Durván kilencvenmillió mérföldre tőle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredő civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja.

Nem tudom, mi van velünk, maiakkal

idézet

Nem tudom, mi van velünk, maiakkal. Eszünkbe se jut, hogy lassítsunk, és ott keressük örömeinket, ahol meg is találjuk: emberi mivoltunkban. Lélekszakadva rohanunk el önmagunk mellett, már kölyökkorunkban, hiszen készen kapjuk fantáziánk pótszerét, a színes képek áradatát, holott nem volnánk rászorulva, mert ez a sok silány villódzás a képzeletünk bokájáig sem ér. Hazug, hamis igényeket táplálnak belénk, s ha nem vagyunk elég jó viszonyban önmagunkkal, el is hisszük, hogy önszántunkból és igazából vágyunk a temérdek haszontalanságra. Egyszer csak összeroppanunk e sok fölös teher alatt.