Szeretet kategória bejegyzései

Minden embert másképp kell szeretni

, idézet

Minden embert másképp kell szeretni. Vagy nem szeretni. Ez is gond. Vannak lelkek, akikkel nehéz összehangolódnunk, mert épp ott szúrnak, ahol fáj. Vagy éppen fordítva: ott bántjuk őket, ahol érzékenyek.

Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön

, idézet

Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért… Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.

A szellemi szeretet legfőbb öröme, hogy adhat

, idézet

A szellemi szeretet legfőbb öröme, hogy adhat. Ahogy a nap se nézi, hány rügy pattan ki fényére, mert saját tüzének extázisában él, úgy a szellemi szeretet is az éntelenség gyönyörében és szabadságában fürdik. Nem függ senkitől, s ugyanakkor tudja, hogy minden hozzá tartozik. Ha valaki a szellemi szeretet állapotát átéli, látja, hogy senki és semmi meg nem szerezhető, de el sem veszíthető. Ez a legfőbb, a legteljesebb és a legboldogabb időtlen ölelés.

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább

, idézet

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!