Kitartás kategória bejegyzései

Volt egyfajta sablon az életemben

idézet

Volt egyfajta sablon az életemben. Sosem voltam elég erős, hogy foglalkozzam azokkal a dolgokkal, amik az irányításomon kívül estek; hogy megküzdjek az ellenségekkel, vagy elüldözzem őket; hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi és gyenge voltam, az egyetlen dolog, amit mindig is képes voltam megtenni, az, hogy nem adom fel. Kitartottam. Túléltem. Eléggé felkészült voltam ebből a szempontból. Elégnek kell lennie mára. Ki kell tartanom, amíg jön a segítség.

Az életben egyszer lent vagyunk, aztán meg fent, tehát ha minden rossz, nem kell úgy elkeseredni, mert egy idő után már csak jó jöhet

idézet

Az életben egyszer lent vagyunk, aztán meg fent, tehát ha minden rossz, nem kell úgy elkeseredni, mert egy idő után már csak jó jöhet. Pánikolni a hullámvasúton sem akkor kell, amikor a lejtmenet jön, hanem ha egyszer csak elfogy a sín. Addig pedig minden egyes elszenvedett seggberúgás csak egy lépéssel előrevisz.

Csak viszonylag kevés ember elég szerencsés ahhoz, hogy élete végéig folytassa a valóság titkainak feltérképezését, hogy a világ és az igazság megértését újra és

idézet

Csak viszonylag kevés ember elég szerencsés ahhoz, hogy élete végéig folytassa a valóság titkainak feltérképezését, hogy a világ és az igazság megértését újra és újra felülvizsgálja, térképét nagyobbítsa, vonalait finomítsa, egy-egy vonalat újrarajzoljon.

Ha van egy kitűzött célod (

idézet

Ha van egy kitűzött célod (…), mindig van előtted többféle út is, amelyen elérheted. És könnyen meglehet, hogy az egyértelmű, egyenes, kényelmes út helyett a nehéz, nyaktörő ösvényt kell felvállalnod, vagy éppen óriási kerülőt kell tenned, hogy a célodat elérjed.

Kevésnek tetszik, és sok, ha nem túlságosan is az

idézet

Kevésnek tetszik, és sok, ha nem túlságosan is az. Szérűre megy a hangya, és megfogja egy kalász szakállát. Onnan a hangyabolyig tíz méter a távolság, húsz emberi lépésnél kevesebb. Ám aki a szakállat viszi, s ezt az utat bejárja, az a hangya, nem pedig az ember.